Másfél hónap múlva kezdődik a 2018-as Forma-1-es világbajnokság, a csapatok éjt nappallá téve dolgoznak az új autóikon. A Red Bull eddig hagyományosan az utolsó utáni pillanatig reszelgette az új modellt, ám az idei évre korábbi határidőket tűztek ki maguknak.

Az RB14-esről a mezőnyből másodikként február 19-én kerül le a lepel, a csapat ausztrál pilótája pedig bízik benne, hogy versenyképes is lesz a járgány:

“Tavaly már a téli teszteken világossá vált, hogy a Mercedes és a Ferrari mögött járunk. Idén rögtön az elejétől jó formában akarunk lenni. Már az első futamon a dobogón szeretnék állni!”

A Red Bullt tavaly a Renault-motor hibái is hátráltatták, de Ricciardo szerint idén kevesebb ilyen gondra kell számítaniuk:

“A megbízhatóság és a teljesítmény is egyértelműen jobb mostanra. Keményen dolgozunk az aerodinamikán is, és ha jók a számítások, jó formában érkezünk majd Melbourne-be, az első három helyért küzdhetünk majd!”