A McLaren az elmúlt három évet végigküszködte a Honda partnereként, a japánok erőforrása egyszerre volt gyenge és szörnyen megbízhatatlan. A wokingi csapat 2017 végén búcsút intett a Hondának, az idei évtől a Renault motorjaival folytatják.

A Red Bull tavaly elég szépen teljesített a Renault-val, ugyanakkor őket is – a Toro Rossót pedig még jobban – sújtották megbízhatósági problémák, sok kiesést köszönhettek a motorpartnernek.

A McLaren-vezér Zak Brown azt mondja, hogy akár a motorhibákat is elfogadják, ha ugyanakkor versenyképesebbek lesznek és az élmezőnyben küzdhetnek.

“Úgy gondolom, hogy minden egyes idény előtt bőven van miért aggódnunk, nem csak a motor miatt. De összességében nagyon bizakodók vagyunk. Megvan náluk a teljesítmény, ezt már bizonyították. Voltak megbízhatósági gondok, amikor feltekerték a motort. Láttuk ezt Mexikóban is – úgy hallottam, hogy összesen négy motorjuk szállt el –, de ugyanakkor uralták a versenyt (Max Verstappennel).”

“Mi szeretnénk visszatérni az élmezőnybe. Tudjuk, milyen az autóversenyzés: a teljesítmény néha megbízhatósági problémákkal jár. Szerintünk kézben tartják a dolgokat, ők is így vélik, úgy gondolják, már sikerült azonosítani, mi volt a gond. Biztosan lesz motorproblémánk valamikor az idény során, de ilyen az autóversenyzés. Egyszerűen azt reméljük, hogy nem lesz belőlük túl sok, és hogy ott leszünk a mezőny elejében. Ez már nagy előrelépés lenne.”

“És egy Forma-1-es csapat nem csak az erőforrásról szól. Szóval nem, nem aggódunk jobban emiatt, mint bármi más miatt a szezon kezdetén. A Renault-nál tudják, mit csinálnak. Hat bajnoki címet nyertek az elmúlt 13 évben, szóval ott vannak az élmezőnyben.”

Forrás: Fotó: Europress