A Forma-1-ben 2002-ben bemutatkozott, a Saubernél, a Ferrarinál és a Williamsnél vezető, a V10-es, V8-as és a mostani, V6-os turbós hibrid korszakban is tapasztalatokat szerzett brazil veterán szerint sikerült kimászni az elmúlt évek gödréből az autók aerodinamikai átalakításával, a megnövelt leszorítóerővel és kanyarsebességgel:

“Arra egyértelműen emlékezni fogok, hogy a 2017-es autót milyen élvezet volt vezetni” – mondta az F1-től idén év végén búcsút intett Massa.

“A vezetés közben egyszerűen jó érzés a pilótának a G-erők, a fizikai terhelés megtapasztalása. Azt hiszem, ezekkel az autókkal egy tökéletes kör igazi versenyzőt kíván, nem úgy, mint korábban, amikor a gumik gyorsan elkoptak, vagy nagymamaként kellett tötyögni. Most újra autóversenyzőként kell vezetni.”

“Hasonló, mint 2006-2008-ban, sőt talán a még korábbi korszakhoz is. Azt autó kész bármire, szóval a pilótának tényleg oda kell tenni magunkat, kockázatot kell vállalnunk, belemenősen kell vezetnünk.”

Azért 2017 sem hozta el a tökéletességet, egymás követése, és így az előzések végrehajtása továbbra is nehéz:

“Úgy gondolom, hogy az egyetlen dolog, amin változtatni kéne, az az, hogy könnyebb legyen követni a másik autót. Lehet akármennyi leszorítóerőnk, tiszta levegő is kell. Ha az elöl haladó miatt nincs tiszta levegő, oda a leszorítóerő, oda a tapadás. Szóval az előzést tekintve a show szempontjából jó lenne, ha a Liberty kitalálná, hogyan tudják egymást közelebbről követni az autók.”

A Liberty részéről az idei szezon végén felvetődött, hogy az előzések elősegítésére a pályák nyomvonalán is változtatnának, de Massa szerint először az autókkal kellene foglalkozni: “Bizonyos pályákon tényleg gond van, másokon nincs. Egyértelműen az autó jelenti a nagyobb problémát, nem a pályák.”

Forrás: Fotó: Europress