A Forma-1-es Abu-dzbai Nagydíj első szabadedzésén a ferraris Sebasitan Vettel 120 ezredmásodperccel verte Lewis Hamiltont, aki a “második körben” egyenlített, a németet 149 ezreddel megelőzve lett a leggyorsabb. A négyszeres világbajnok angol a sajét maga által hat évvel ezelőtt felállított pályarekordot is megdöntötte.

Jó előjel a folytatást tekintve a viszonylag kis különbség a két ász között, hiszen a második edzés már az alkonyi, hűvösebb körülmények között zajlik, az első gyakorlással ellentétben reprezentatív.

A két bajnok mögött a Red Bull-os Daniel Ricciardo végzett, még az ausztrál hátránya sem volt nagy, háromtizedet kapott Hamiltontól. A futamon a Red Bull pilótái labdába rúghatnak talán.

Kimi Räikkönen lett a 4. ő háromtizeddel maradt el saját csapattárástól, a Mercedes finnje, Valtteri Bottas teljesítménye azonban már aggasztó lehet a csapat számára, hiszen ő 660 ezreddel volt lassabb Hamiltonnál. Úgy tűnik, újabb küszködős hétvégéje van.

Az ezúttal nem villogó Max Verstappen (6.) mögött a középmezőny “bajnokcsapata”, a Force India pilótái következtek, a top10 végébe pedig befért még a renault-s Nico Hülkenberg és a mclarenes Fernando Alonso.

Az edzésen néhány kanyarkiszélesítéstől, kicsúszástól eltekintve komolyabb incidens nem történt. A haasos Romain Grosjean elektronikai hiba miatt az edzés második felét a garázsban töltötte.

A Forma-1-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj időmérője szombaton a hagyományos, 14 órás időpontban kezdődik.