Miután 2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg a cím megnyerése után néhány nappal bejelentette visszavonulását, a Mercedesnek sürgősen utódot kellett találnia, az ülést végül a Williamstől átigazolt Valtteri Bottas kapta meg.

A finn a szezon első felében gyorsan bizonyította, hogy jó választás volt, két pole-t és két futamgyőzelmet is szerzett, ráadásul amikor kérték, félreállt Lewis Hamilton útjából, azonban az idény második felében, ősszel, nagyjából a 2018-as szerződéshosszabbításának bejelentése után gödörbe került, nehezebben jöttek az eredmények. Mostanra mintha magára talált volna, de visszatekintve nem elégedett az évével:

“Sajnos csak két győzelem jött össze. Egyértelműen többet reméltem ennél, de azért örülök, hogy sikerült bizonyítanom, és hogy a csapat jövő évre is szerződtetett” – mondta egy friss interjúban.

“Jövőre ugyanez vár rám: újra bizonyítanom kell, hogy hosszabb távon is érdemes megtartani a csapatnál. Előre tudtam, hogy nagy kihívás vár rám, hiszen Lewis (Hamilton) nagyon jó versenyző, a Forma-1 történetének egyik legjobbja. Mindig nagy kihívás előtte végezni. Idén nem tudtam megverni, de dolgozom a gyenge pontjaimon.”

Bár kevesli a két futamgyőzelmet, azért pályafutása első, Szocsiban elért diadala az év fénypontja lesz számára:

“Szép győzelem volt, keményen meg kellett dolgoznom érte, hogy meg tudjam verni a többieket. Egyszerűen csodálatos érzés. Az ember gyerekkorától erről álmodik, nekem eltartott egy ideig, mire sikerült, de amikor összejött, nagyon szuper volt.”