Amíg Nico Rosberg volt a csapattársa, Lewis Hamilton folyamatosan démonokkal hadakozott, vélt vagy valós sérelmei miatt állandóan cirkuszolt. Megkönnyebbülés volt számára, amikor Nico Rosberg bejelentette a visszavonulását, azóta amikor csak tud, belerúg a németbe, aki legyőzte őt tavaly.

Hamilton tavaly leült egy beszélgetésre Toto Wolff csapatfőnökkel, amelynek során négyszemközt átbeszéltek mindent.

“A csapaton belüli hangulat szempontjából kulcsfontosságú volt a Totóval folytatott tavalyi beszélgetés” – árulta el Hamilton. “Mindent kitálaltunk, és mindenki elmondta, amit el kellett mondania.”

“Erre alapozva egy új, erősebb kapcsolatot építhettünk fel, és meg is tettük. Toto kivételes munkát végez ennek a csapatnak a működtetésével, de biztos vagyok benne, hogy vannak dolgok, amelyeket jobban is csinálhattunk volna.”

“Amíg Nico itt volt, nem éreztem jól magam. Nem volt valami jó a hangulat tavaly. Nagyszerű, hogy az idén egy másik csapattal harcolunk, mert így máshol van a fókusz. Valtterivel most nagyon jó a dinamika a csapaton belül.”