Lewis Hamilton öt korábbi pole-jával és futamgyőzelmével a Hungaroring nagymesterének számít, de a mai napon ez nem igazán látszott, a Mercedes angol pilótája küszködött, a rádión vibrációkra panaszkodott, többször is hibázott a körein, így végül csak a 4. lett a Ferrari párosa és saját csapattársa, Valtteri Bottas mögött.

A Michael Schumacher 68-as pole-rekordját ma beállítani nem tudó háromszoros világbajnok elég lemondóan nyilatkozott a Magyar Nagydíj kvalifikációja után:

“Itt nem lehet előzni. Nagyjából vonatozni fogunk, ha nem húzunk valamit a stratégiával. Szinte lehetetlen lesz a Ferrarik elé kerülni, hacsak nem lesz problémájuk. Meglátjuk, mindent beleadok, legalább hozok pár pontot. Nem volt a legkönnyebb, legsimább hétvégém eddig, de az autó elég jónak tűnt. Az időmérőre javultunk egy kicsit, a körök viszonylag jók voltak, kivéve a Q3-at” – mondta.

“Tudtuk, hogy gyors a Ferrari, már délelőtt megvillantották a tempót, szóval tisztában voltunk a sebességükkel. Nem tudom, hogy fejlesztettek-e valamin vagy mit csináltak, de mindent egybevetve nagyon jól szerepeltek.”