Míg a Mercedes fényes győzelmet aratott a Forma-1-es Brit Nagydíjon, amelyen Lewis Hamilton grand slamet (pole, rajt-cél győzelem, leggyorsabb versenykör) hozott, Valtteri Bottas pedig a 9. rajkockából kapaszkodott a második helyre, a Ferrari az időmérőn egyértelműen csak a második erő volt, a futam végén pedig a mindkét autónál jelentkező gumiproblémák miatt az adott körülmények között lehetséges maximális eredmény is elúszott.

Az olasz sajtó már temeti a Ferrari idei bajnoki esélyeit.

“Ez volt a Ferrari idei legcsúnyább veresége” – állt a Gazzetta dello Sportban. “A Ferrari azzal a tudattal térhet haza, hogy a Brit Nagydíjon a Mercedes oldalára billent a mérleg. Az elmúlt három futam nehéz volt, de most már komolyan aggódhatnak.”

A Corriere dello Sport sem szépített: “A Ferrarinak nincs jó szériája. A Mercedes leküzdötte a nehézségeit, míg a Ferrari teljesítménye folyamatosan romlik. Maranellóban az alapoktól kell újrakezdeni mindent.”

A Corriere della Sera szerint az olaj üzemanyagként való elégetését kizáró FIA-s szigorítások hozták hátrányba a Ferrarit.

A Mercedes csapatelnöke, Niki Lauda is úgy véli, Silverstone-nak komoly jelentősége volt: “Szerintem ez volt a fordulópont. Előtte dolgoztunk, dolgoztunk, dolgoztunk.”

A címvédő alakulat főnöke, Toto Wolff azért nem bízza el magát, szerinte nem lehet kimondani, hogy mostantól a Mercedes a favorit: “Amint ezt kimondjuk, a következő futamon nagyot csalódhatunk.”