Ahogy délelőtt, délután is a mercedeses Valtteri Bottas zárt az élen Silverstone-ban, igaz, előnye még az első szabadedzésen mértnél is kisebb volt – mindössze 47 ezred – csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

Az angol talán lehetett volna gyorsabb is, de szuperlágyas körén hibázott, majd rádión jelezte, hogy a kerékvetőn talán meg is sérült az autója.

Mivel az első félóra után már a hosszabb etapokra váltottak, Bottas ideje maradt az első.

A délelőtti csúnya lemaradás után a Ferrari összeszedte magát, Kimi Räikkönen bő háromtizeddel, Sebastian Vettel szűk fél másodperccel volt lassabb Bottasnál a 3-4. helyen. A vörös autó első edzésen látott rakoncátlansága azért nem múlt el teljesen, az edzés vége felé Räikkönen autója kitört a Chapelben, a kavicságyat megjárva tért vissza a pályára.

A Red Bull nem javult annyit, mint a Ferrari, így Max Verstappen és Daniel Ricciardo az 5-6. idővel zárt, az ausztrál hátránya már több mint egy másodperc volt.

A top10 második felében a renault-s Nico Hülkenberg, a williamses Felipe Massa, a mclarenes Fernando Alonso és a Force Indiá-s Esteban Ocon végzett.

Massának is volt egy pördülése az edzés vége felé, korábban pedig Verstappennel is incidensbe keveredett, amikor mindketten hosszú etapjukat teljesítették: a brazil előzgetett, versenyzett egyet a hollanddal, aki nem vette ezt jó néven.

Szintén, még az edzés elején megjárta a kavicságyat a Toro Rossó-s Carlos Sainz, az autó vizsgálata, rendbe tétele miatt az edzés első felében már nem is járt a pályán. Hasonló okból a renault-s Jolyon Palmer is kevesebbet futott a többieknél.

A Forma-1-es Brit Nagydíj szombaton a harmadik szabadedzéssel és az időmérővel folytatódik, utóbbi a hagyományos időben, 14 órakor kezdődik.