Bár a bemutatkozása előtt, sőt azóta is számos pályán tesztelt a Williams újonca, Lance Stroll, a szezon kezdete óta nem akadt olyan helyszín, ahol versenytapasztalatai is lettek volna a Forma-1 előttről.

A hazai futamán első pontjait, Azerbajdzsánban pedig első dobogós helyezését is begyűjtő 18 éves kanadai most végre egy jól ismert pályára érkezik, az Osztrák Nagydíj előtt joggal reménykedhet újabb jó eredményben:

“Ausztria új élmény lesz számomra, ugyanis ez az első pálya a szezonban, ahol már korábban is versenyeztem. Egyszerűen imádom a pályát. Nagyon menő hely, élveztem ott vezetni. Nincs sok kanyar, de nagyon jó a ritmusa, könnyű elkapni a fonalat. Mindig jó visszatérni oda, ahol korábban már sikeres volt az ember, és most egyértelműen ez a helyzet, hiszen a Forma-3-ban két futamgyőzelmet és egy 2. helyet szereztem a Red Bull Ringen” – mondta.

“A környék gyönyörű, az otthonomra, Kanadára emlékeztet, ez is amolyan északias, fenyőkkel szegélyezett pálya.”

Stroll formajavulása után a Williamsné immár kettős pontszerzésben reménykednek:

“2014-ben megszereztük az első sort Ausztriában, szóval bízunk benne, hogy megint gyors lesz az autónk, kíváncsian várjuk, meddig juthatunk az időmérőn. Lance dobogója és Felipe erős, de végül elkeserítően zárult azerbajdzsáni futama után a kettős pontszerzést tűztük ki célul a hétvégére. Mindent beleadunk, hogy meg is valósítsuk” – nyilatkozta a technikai főnök, Paddy Lowe.
Elvittük a Suzukit Európa legmagasabb pontjára. Izgalmas volt. Nézd meg a képeinket! Kattints!