Amellett, hogy a motort sikerült a Mercedesének szintjére hozniuk, a 2017-s szezon elején a Ferrari nagy előnye az volt, hogy a gumikat sokkal gyorsabban, könnyebben tudták az ideális állapotba hozni, míg a címvédő csapatnál küszködtek ezen a téren.

A Mercedesnél persze nem fogadták el a helyzetet és Kanada, valamint Azerbajdzsán után már egyre magabiztosabbak lehetnek ezt illetően, figyelmeztetett a csapatfőnök, Toto Wolff.

“Monaco óta sikerült előrébb lépnünk az autó jó teljesítményét illetően, jobban értjük az okokat. Továbbra sem könnyű megtalálni az ideális beállításokat, de egyre gyakrabban sikerül. Nyilván nem mi vagyunk az egyetlen csapat, ahol igyekeznek megérteni az új szabályok és a gumik viszonyát, de lépésről lépésre fejlődünk. Így is kell folytatnunk a következő két hétvégén, hogy maximalizálhassuk a pontokat” – magyarázta az Osztrák Nagydíj beharangozójában Wolff, aki bizakodva várja a Red Bull Ring-i versenyhétvégét.

“Örömmel térünk vissza, hiszen pozitív helyszín volt a Mercedes számára az elmúlt három évben. Persze nem hagyatkozhatunk a korábbi eredményekre, hiszen a szabályok teljesen újak. Pénteken megint a nulláról indulunk, a cél, hogy rögtön az első szabadedzésen jól kezdjünk. Egy ilyen szoros idényben ez kell, ha a végén az első helyen akarunk zárni.”

Elvittük a Suzukit Európa legmagasabb pontjára. Izgalmas volt. Nézd meg a képeinket! Kattints!