A Forma-1-ben több éves előkészítés, tárgyalások után 2014-ben bonyolult, 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrásokat vezettek be. A váltásra hosszú évek óta készülő Mercedes nagyon jó motorral állt elő, azonban a Ferrari csak mostanra érte el a németek szintjét, a Renault továbbra is lemaradásban van, a szabályok előkészítéséből kimaradt, 2015-ben egy év késéssel belépett Honda pedig a mai napig keservesen küszködik.

A jelenlegi szabályok 2020-ig élnek, és mindenkinek határozott szándéka, hogy a következő korszakban egyszerűbb, olcsóbb, hangosabb és műszaki szempontból kezelhetőbb motorokat vezessenek be. A Forma-1 sportszakmai főnöke, Ross Brawn is ezt ígéri:

“Az új szabályrendszerben tekintettel kell lennünk a később belépni kívánó gyártókra is, el kell fogadnunk, hogy kezdetben esetleg segítségre lesz szükségük. Ha például zsetonrendszerről lenne szó, az első pár évben több zseton járna az új belépőknek, okos megoldásokkal lehetséges lenne az F1-be való beszállást.”

Brawn újra leszögezte, hogy kérés esetén megpróbálnának segíteni a Hondának is:

“Ha a Honda segítséget kérne, és olyan dologról lenne szó, ami belefér – azaz nem jelentene sportszerűtlen előnyt –, akkor segítenénk.”

Az F1-es főnök szerint a motoroknak ezután is szerepet kell szánni a versenyképesség terén, de nem szabad túlbonyolítani a szabályokat, nem szabad túl komplex technológiákat pályára küldeni, mert akkor mindig lesznek nagy vesztesek, ami nem jó a sportágnak.

“A régi időkben (a V8-as Cosworth-motorok 70-es évekbeli fénykorában- a szerk.) a motor gyakorlatilag csak egy újabb elem volt a kasztni és a sebességváltó között, hiszen mindenki ugyanolyan erőforrást használt. Szerintem ez nem adott hozzá a Forma-1 értékéhez, van értelme annak, ha eltérők a teljesítmények.”

“De nem szabad túlságosan kinyílnia az ollónak, nem szabad, hogy ez a tényező domináljon. Az egyensúly megtalálása a kiindulási ponton múlik, mert az utólagos korrekció nehéz, megosztó, indulatokat vált ki, bosszúságot okoz. A mai helyzet jó ösztönző abban a tekintetben, hogy az új szabályok kontroll alatt tartsák a különbségeket, mindenki számára elérhető legyen a jó teljesítmény.”

“A jelenlegi erőforrások műszaki csodák, de ahogy sajnos kiderült, új belépőként nagyon nehéz felvenni a ritmust. Nem szeretnénk túlságosan könnyűvé tenni a dolgot, de mindenképp szeretnénk, hogy az új gyártók is elfogadható szinten léphessenek be, és három év alatt versenyképessé válhassanak.”