Fernando Alonso három keserves, teljesen eredménytelen év után minden bizonnyal nem hosszabbít majd szerződést a McLaren-Hondával, kérdés azonban, hol folytathatja Forma-1-es pályafutását a kétszeres világbajnok 2018-tól.

“Majd meglátjuk. Hazudnék, ha azt mondanám, konkrét tervem van” – nyilatkozta a Planeta Callejának.

“Lehet, hogy másik csapathoz igazolok, de nem tudom még, hogy mondjuk a Mercedeshez vagy máshova. Lehet, hogy a Renault az élre ugrik, ki tudja. Ha júniusban, júliusban hívnak valahonnan, van rá esély, de mindent meg kell még beszélni. Szerintem talán csak a Red Bullnál van zárt ajtó, nekik ugyanis így is sok saját nevelésű, hosszú szerződéssel rendelkező versenyzőjük van” – magyarázta.

A hamarosan 36 éves versenyző azt mondja, a jövője az F1 új tulajdonosainak szándékaitól is függ.

“Meglátom, mit is terveznek. Olvastam, hogy 25 futamosra akarják bővíteni a bajnokságot. Amikor én kezdtem az F1-et (2001-ben), 16 forduló volt, most 20 van. Ha azt mondják, 25 lesz, visszavonulok.”