Fernando Alonso idén nem indul a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, a katasztrofális McLaren-Honda helyett az Andretti Autosport Dallara-Hondájába ül az amerikai Indy 500-as futamon.

Bár világos, hogy miért nem akar Monacóban a mezőny végén bohóckodni, esetleg döglött autóval félreállni, a paddockban sokan nem nézik jó szemmel, hogy kihagy egy F1-es versenyt.

Volt ferraris csapattársa, Felipe Massa is az ellenzők táborába tartozik:

“Ez nem helyes. Hogy őszinte legyek, kiszállni a… Az ember a világ legfontosabb autóverseny-kategóriájában vezet, nagy csapatnál, de kihagyja Monacót? Ez nem helyes. Nyilván megvannak az okai Fernando és a Honda részéről is meg mittudomén… És tisztelem azt is, hogy Fernando valami teljesen újjal, új kihívással próbálkozik, de ez akkor sem helyes így” – magyarázta a brazil veterán.

“Kérdezzék csak meg bármelyik csapatfőnököt az F1 bármelyik korszakából. Ha valaki kihagy egy futamot, amit korábban elvállalt, az nincs rendben” – tette hozzá.

alonso_andretti_08

A kérdésre, hogy ő maga mondjuk vállalna-e úgy külső futamot, mint két éve Nico Hülkenberg aki F1-es hétvégék között indult a Le Mans-i 24 óráson, Massa elutasítóan felelt:

“Nem, én maradok az F1-ben. Teljes mértékben elköteleztem magam a mostani munkám, azaz az F1 mellett, a lehető legjobb, a lehető legprofesszionálisabb munkát akarom végezni, azaz mindent a helyes módon kell csinálni.”