A 2017-es Forma-1-es szezon az elmúlt három idényhez képest üdítően indult, hiszen az eddigi domináló Mercedes egyenrangú kihívóra akadt a Ferrari képében. Az első négy, “tengerentúli” fordulóból mindkét csapat kettőt-kettőt nyert meg, a konstruktőri bajnokságban egy pont választja el az olaszokat és a címvédőt.

A csapatok hagyományosan az európai szakasz kezdetét jelentő Spanyol Nagydíjra viszik az első átfogó fejlesztési csomagjaikat, így lesz ez idén is. A Mercedesnél remélik, hogy sikerül könnyebbé és a gumikkal kíméletesebbé tenni az autót, a Ferrari igyekszik megőrizni a lendületét, míg a várakozásokat messze alulmúló Red Bull gyakorlatilag B modellel érkezik Barcelonába.

“A szezon most újraindul. Hogy kinek lesznek jobb fejlesztései, még nem tudjuk, de Barcelonában kiderül” – mondta a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda.

Míg a Ferrarinál Sebastian Vettel határozottan csapattársa, Kimi Räikkönen előtt jár, a Mercedesnél a fejlesztési verseny mellett a csapaton belüli küzdelem kezelése is kihívást jelenthet, hiszen a Nico Rosberg helyére érkezett Valtteri Bottas egy pole-lal és egy futamgyőzelemmel bizonyította, hogy nem kíván Lewis Hamilton vízhordója lenni. Lauda szerint azért még korai lenne arról beszélni, hogy mindkét versenyzőjük a bajnoki címért harcol.

“Az Orosz Nagydíj egy futam volt, Valtteri megszerezte az első futamgyőzelmét, meglátjuk, hogyan megy neki ezután. Az ilyesmit nem lehet erőltetni. Szocsiban Bottas volt a gyorsabb, ő nyerte a futamot, de Lewis kiemelkedő tehetség, világbajnok. Bottas most legyőzte, de lehet, hogy a következő három hétvégén Lewis veri őt.”

“Még nem mondhatjuk, hogy Bottas a bajnoki címért küzd, de jó pilóta, az biztos, hogy jó választás volt Nico helyére. Egy pole, majd egy győzelem a negyedik futamon – ezzel elégedettek lehetünk.”