Az esős, ködös, szmogos időben pénteken a mentőhelikopter nem tudott volna leszállni a Sanghajban kijelölt kórháznál, ezért a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki első edzése nagy leállásokkal zajlott, a másodikat pedig el sem indították.

Bár ma jobb az idő, vasárnapra újra eső várható, ami hasonlóan veszélyeztetné a versenyt, azonban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) több lépést is tett, hogy ez elkerülhető legyen.

A felügyelőszervezet előírásai megengedik a helikopter helyett a közúti szállítást is, ennek azonban feltétele, hogy a kórház 20 percen belül elérhető legyen. Pénteken ez még kizárt lett volna a 38 kilométerre fekvő intézmény esetén, de az FIA mára rendőri felvezetést szerzett, így a légi szállítás akadályoztatása esetén is lesz mentés, ha úgy alakul.

A kijelölt sanghaji kórház mellett a pályától 5 kilométerre is van egy másik, kisebb egészségügyi intézmény, amely a neurológiai eseteken kívül mindenre ellátást tud nyújtani, vasárnapra azonban már ott is lesz megfelelő felszerelés, így alternatíva is akad.

Úgy tűnik egyébként, hogy a vasárnapi rossz idő a mentés szempontjából azért nem lesz olyan rossz, mint a pénteki, felhők várhatóan magasabban lesznek majd és szél is várható, így a helikoptert nem akadályozzák a körülmények.