Ahogy mostanra köztudott, a visszavonulását váratlanul bejelentő világbajnok, Nico Rosberg helyére a Mercedes AMG a williamses Valtteri Bottast igazolta 2017-re.

A finn pilóta pótlását a Williamsnél viszonylag egyszerűen oldották meg, a tavaly év végéig náluk versenyző, a pénzes újonc Lance Stroll kedvéért visszavonuló Felipe Massát kérték fel a visszatérésre – azonban más is szívesen ment volna hozzájuk.

A Forma-1-ben 2007 és 2013 között versenyező, 2016-ban a japán Super GT szériát megnyerő Heikki Kovalainen elárulta, hogy ő is bejelentkezett a grove-i alakulatnál.

“Igen, küldtem egy e-mailt Claire-nek (Williams). De más terveik voltak, és valószínűleg sok más pilóta is ugyanígy megkereste őket” – nyilatkozta Kovalainen a finn MTV-nek.

Bottas és Kovalainen a 2013-as Brazil Nagydíjon

Bottas és Kovalainen a 2013-as Brazil Nagydíjon

A most 35 éves Kovalainen F1-es pályafutása során háromszor volt már pótember: 2007-ben a Renault-nál a McLarenhez igazolt Fernando Alonso helyén kapott bemutatkozási lehetőséget, majd 2008-2009-ben aztán a brit csapatnál ült be az onnan távozott, a Renault-hoz visszatérő spanyol helyére; 2010-2012 között az új belépő (zöld) Lotusnál vezetett, majd 2013 végén két nagydíjra tért vissza, hogy a másik, (fekete) Lotusnál pótolja a gerincprobléma miatt kidőlt Kimi Räikkönent.

Kovalainen az első GP2-es idény 2. helyezettjeként nagy ígéretként került az F1-be, azonban sosem váltotta azt be:a Renault-nál és a McLarennél sem remekelt, a “kis” Lotusnál nem is volt erre esélye, a nagy-lotusos visszatérésről pedig inkább ne ejtsünk szót. A finn egy futamgyőzelmet szerzett a Forma-1-ben, a 2008-as Magyar Nagydíjat nyerte meg, miután a vezető Felipe Massa Ferrarijában elfüstölt a motor.