Fernando Alonso a Belga Nagydíj előtt hangsúlyozta, hogy egyelőre még nem ő a bajnoki favorit, az autója is lassú, amit a spái időmérős 6. hely igazolt is, azonban így is jól alakult számára a kvalifikáció. A bajnoki riválisai közül csak a legnagyobb lemaradással rendelkező Kimi Räikkönen indul majd előle, Lewis Hamilton, Mark Webber és Sebastian Vettel is mögötte lesz a rajtrácson vasárnap.

“Elégedett vagyok. Azt hiszem, nagyjából egész évben a hatodik rajthely volt a jellemző, 6,3 az átlag, ha jól tudom. Szóval semmi meglepetés. A mai nap pozitívuma, hogy nem Vettelé a pole és nem is Hamiltoné, szóval a bajnokesélyesek mögöttem vannak, kivéve Kimit, aki a 4. Szóval jó volt ez a szombat, de be is kell végezni a munkát. A bajnokság szempontjából számomra tökéletes lenne, ha vasárnap ugyanígy érnénk be” – magyarázta az időmérő után a ferraris.

Ahogy a Magyar Nagydíjon a 2. helyről induló Grosjeannak, Alonso most Jenson Button győzelmének örülne.

“Azért erősek lesznek a többiek a futamon, de úgy néz ki, Jenson nagy formában van, szóval ha én nem nyerhetek, akkor az a jobb, ha valaki olyan győz, aki nagyobb hátrányban van hozzám képest, Jenson pedig kimondottan esélyes holnap!”

Alonso pillanatnyilag 164 ponttal vezet, a 124 pontos Webber a 12., a 122 ponttal álló Vettel a 10., a 117 pontos Hamilton a 7. kockából rajtol majd holnap.