Pénteken veszi kezdetét a 2012-es Forma1TM ENI Magyar Nagydíj Mogyoródon. Magyarország először 1986-ban adott otthont a száguldó cirkusznak, idén pedig immár 27. alkalommal mérik össze erejüket a versenyzők a Hungaroring összesen 306.630 kilométernyi pályáján. A versenysorozat 11. futamán az Allianz a Forma1TM kiemelt partnereként ismét megragadja az alkalmat, hogy a magyar közönség figyelmét is felhívja a közlekedésbiztonság kiemelkedő jelentőségére.

Az Allianz több mint egy évtizede kiemelt partnere a Forma1TM-nek, s ennek köszönhetően egy olyan globális közönséggel kerül kapcsolatba, amely rendkívüli érdeklődést mutat a gépjármű-technológia és az autóvezetési készségek iránt. 2010 óta, a Forma 1 hivatalos biztonsági és orvosi autón megjelenő egyedülálló márkajelzés által, a kockázatkezelés és közúti biztonság fogalma nyilvánvalóan kapcsolódik az Allianz jelenlétéhez a Forma1TM pályáin világszerte. A 2011-es idénnyel kezdődően pedig az Allianz a “Vezess biztonságosan” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányának kihangsúlyozása érdekében felkerült az Allianz-logó a MERCEDES AMG PETRONAS versenyautóknak a pilóták biztonságáról gondoskodó elemeire, így a HANS elnevezésű fej- és nyakvédő rendszerre, valamint a biztonsági övre és a versenyzők overalljára.

A Társaság szerepvállalásának motorja, hogy az Allianz több mint 50 millió biztosított gépjárművel a világ legnagyobb gépjármű biztosítója. Napjainkban több ezer ember veszti életét az utakon a világ minden részén, és minden egyes halálesetre tíz súlyos sérülés jut. A növekvő közúti forgalom miatt 2020-ra ezek a számok várhatóan megtöbbszöröződnek. Az Allianz-nak elemi érdeke a balesetek gyakoriságának és súlyosságának csökkentése és Forma-1-es szerepvállalásán keresztül teremt kapcsolatot az F1-es versenyzők és a közutakon közlekedők mindennapos biztonsága között.

A versenypályák és a közúti biztonság közötti kapcsolatot mutatják be az Allianz www.drivesafely.allianz.com weboldalán az idény során közzétett videofilmek, híradások, szakértői kommentárok és fotók. Az oldalon a közönség és az F1-es rajongók közlekedésbiztonság szemszögéből is követhetik a Forma 1TM idényének eseményeit és általánosságban is betekintést nyerhetnek a közúti biztonság témakörébe, valamint az Allianz partnerének, a MERCEDES GP PETRONAS Forma1TM csapatának versenyzői exkluzív betekintést nyújtanak a Forma 1TM világába és személyes tanácsokat adnak a biztonságos vezetésről.

Az idén az Allianz Drive Safely weboldalán és Facebook oldalán elindított Drive Master játék pedig további izgalmakkal szolgál a Forma1TM rajongói számára, akik a játék segítségével tesztelhetik vezetési képességeiket. Az alkalmazás lényege ugyanis, hogy a játékosoknak, autóikat a megfelelően célba juttatva, meg kell dönteniük Nico Rosberg köridejét.