Felipe Massa 2008-ban kis híján világbajnok lett, másodpercekre volt a nagy diadaltól a szezonzáró Brazil Nagydíjon. A dél-amerikai végül azért nem nyert, mert Lewis Hamilton néhány méterrel a cél előtt megelőzte Timo Glockot és ez elég volt neki a bajnoki címhez. Massa úgy véli, győzelme esetén könnyebb dolga lett volna a paddockban az elmúlt években.

“Ha annak a versenynek az utolsó 17 másodperce másképp alakul, talán több tiszteletet kapnék a médiától” – vélekedett Massa. “Még ha az újságírók kemények is lennének most velem az eredmények miatt, biztos vagyok benne, hogy egy 2008-as győzelemmel a tarsolyomban másképp bánnának velem.”

Massa borzasztóan kezdte az idényt, a legutóbbi versenyeken azonban javuló formát mutatott. A brazil szerint ez nemcsak saját teljesítményének, hanem a Ferrari fejlesztéseinek is köszönhető. “Monacótól folyamatosan javítottunk az autón, Silverstone-ban egyértelműen a dobogóért küzdhetünk.”

Massa a Ferrarinál megtanulta, hogyan kezelje a nagy nyomást. “Minden évben jön valaki a Ferrarihoz. Volt már olyan esztendő is, amikor több mint egy pilóta érkezett. Nem igazán foglalkozom azzal, mi lesz, utoljára talán az első évemben járt az agyam azon, hogy mi lesz velem. Most már nem aggódom.”