A Toro Rosso tavaly év végén két és fél szezon után ejtette Jaime Alguersuarit, aki az idei évre már nem is talált F1-es állást. Legalábbis a rajtrácson és a garázsokban, mert az F1-től cseppet sem szakadt el, a BBC szakkommentátoraként minden versenyhétvégét követ, a gumiszállító Pirellinél pedig fejlesztőpilótaként dolgozik.

A héten Spában tesztelő 22 éves pilóta többször is elmondta már, hogy meggyőződése, 2013-ban már egy jó csapatnál versenyez újra, a Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery szerint pedig ez nagyon is megalapozott remény.

“Manapság a pilótáknak nagyon kevés lehetősége van arra, hogy Forma-1-es autót vezessenek. Jaime velünk egy nap majdnem 700 km-t vezet, azaz két futamtávot. Idén hat tesztünk van, gyakorlatilag 12 versenyt levezet” – mondta az angol.

“Óriási lehetőség ez számára a visszatérésre. Remélem, hogy sikerülni is fog neki, a tehetsége mindenképp megvan hozzá. Az életben néha hátra kell lépni, hogy aztán sikerüljön az előrelépés, Grosjeannal is így volt, akinek első alkalommal (2009-ben) elég nehezen ment az F1, de mostanra bizonyítja az érettségét és a felkészültségét. Bízom benne, hogy Jaimével is ez lesz!”