Az elmúlt évek viszonylagos nyugalmához képest 2012-ben igen intenzív a pilótapiaci “silly season”, hiszen az év végén négy topcsapat egy-egy versenyzőjének is lejár a szerződése, nagy nevek mozdulhatnak. Mark Webber, Michael Schumacher, Felipe Massa és Lewis Hamilton jövője is tisztázatlan egyelőre.

A mclarenessel kapcsolatban pár hete még óriási összegű új szerződésről beszéltek, de a wokingi csapat és cégcsoport fővezére, Ron Dennis Montrealban jelezte, hogy a hosszabbítás esetén Hamiltonnak csak a jelenleginél kisebb fizetést ajánlanának.

Valenciában rákérdeztek a pilótánál erre, ő pedig arra utalt, hogy ennek ellenére is valószínű a maradása, bár egyelőre nem foglalkozik komolyan a kérdéssel:

“Ron igen kemény tárgyalófél, akkor is az volt, amikor a mostani szerződésemről egyezkedtünk. Ugyanezt várom tőle most is, ha majd leülünk, de hogy őszinte legyek, szerintem nem lesz sok gond a tárgyalással.”

“Büszke vagyok rá, hogy ehhez a csapathoz tartozom, hogy ezekkel a srácokkal dolgozhatok. Nem gondolok a következő lépésre, a dolgok majd maguktól összeállnak, ha eljön az ideje.”