Amikor az első néhány futam után világossá vált, hogy a csapatok milyen nehezen kezelik a Pirelli 2012-re fejlesztett gumijait, megjelentek az első kritikák a gumiszállítóval szemben, miszerint az olasz cég túlságosan kiszámíthatatlanná tette a Forma-1-et.

A Pirelli akkor és azóta is azzal védekezik, hogy a csapatok maguk kértek ilyen abroncsokat, másrészt pedig lassanként úgyis kiismerik a gumikat és a legjobbak kerülnek az élre, csökkenni fog a véletlenszerűség.

A gyártó motorsportfőnök úgy véli, mostanra el is érkezett az idő, amikor a legjobbak a felszínre emelkednek, ezután egyre kevesebb lesz a meglepetés.

“Szerintem az idény további részében már inkább ezt fogjuk látni. Születhet időnként egy-egy fura eredmény már csak abból adódóan, hogy mennyire közel vannak egymáshoz az autók idén, és előfordulhat olyasmi, mint Maldonadóval Spanyolországban, ha egy csapat tökéletesen elcsípi a pályát, de összességében most már azt fogjuk látni, hogy az elcsapatok lesznek elől és küzdenek a bajnoki címért” – mondta az Autosportnak Paul Hembery.

A mérnök újra visszautasította, hogy a Pirelli lutrit csinált volna az F1-ből idén, szerinte az eredmények mögött mindig mérnöki munka állt mindenkinél, van aki jobban végezte, van, aki kevésbé.

“Nagyon is jó műszaki okok vannak, tényeken, számokon alapult minden és azon, ki hogyan döntött a számokat látva. Kívülről könnyen mondhatjuk az adatokat látva, hogy miért nem amúgy döntöttek, de amikor csak másodpercek vannak erre, akkor nem könnyű a dolog. Örülök is, hogy csak rajongóként nézem az F1-et, nem szeretném, ha nekem kellene dönteni.”

“De mindig is így volt ez, az F1-ben mindig is szerepet játszottak a bokszutcai döntések, ez is a stratégia része. Amikor még volt verseny közbeni tankolás, akkor persze fontosabb volt, de a csapatok hozzá vannak szokva ehhez az aspektushoz, és ez sokáig így is lesz még.”