Örülhetnek a Bahreini Nagydíj szervezői, egy vezető, háborús bűnökkel foglalkozó ENSZ-szakértő támogatja az idei futam megrendezését. Miután már többen is elmondták véleményüket pro és kontra az idei versennyel kapcsolatban, Mahmoud Cherif Bassiouni úgy foglalt állást, hogy nincs akadálya az idei verseny megrendezésének.

Bassiouni volt az, akinek vezetésével elkészült az a jelentés tavaly, amely az országban uralkodó állapotokra hívta fel a figyelmet. A szakértő most azt mondja, kulcsfontosságú a verseny megrendezése, szerinte ez mérföldkövet jelentene az ország számára, hogy elinduljon a helyes irányba.

Bassiouni a bahreini pálya elnökének írt levelében fejtette ki álláspontját. “Ez egy fontos kezdeményezés, amely újabb lehetőséget teremt a bahreini nép számára az összefogásra a tavalyi események után” – áll a levélben. “A verseny jelentős nemzeti rendezvény, amely iránt a lakosság nagy százaléka érdeklődik.” A bahreini helyzetet mélységeiben ismerő Bassiouni Jean Todt FIA-elnöknek és Bernie Ecclestone-nak is elküldte a levelet.