A Német Nagydíj után a versenybírók kemény büntetéssel sújtották Sebastien Buemit, amiért a Toro Rossó-s egy előzési kísérlet közben leszorította a pályáról Nick Heidfeldet, aki ki is esett. A svájci versenyző öthelyes rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra.

Az áldozatot, Heidfeldet is vizsgálták egyébként egy másik incidens miatt, a német ugyanis még a rajtnál lökte meg a Force Indiá-s Paul di Restát, de miután a renault-s kiesett a versenyből, további lépést nem láttak szükségesnek.


“A rajtom nem volt valami jó. Vesztettem pár helyet amikor ütköztem Paullal. Utána nagyon igyekeztem, előztem néhányat, Buemi mögé értem. Lezárt előttem balra, ami teljesen rendben van az egyenesen, de aztán jobbról kerültem mellé ő meg egyszerűen rámhúzott, nem hagyott helyet. Kitolt a fűre és kész volt a baleset, nem tudtam elkerülni” – mondta Heidfeld, aki azonban elismerte, hogy di Resta esetében ő volt a hibás.

“A második kanyarban szendvicsbe kerültem, a harmadikban Paul a külső íven volt egy kicsit előttem. Blokkoltam az első kerekekkel, próbáltam elkerülni, de nekicsúsztam.”

A futam leintése után kérdéses volt Fernando Alonso és Mark Webber esete is, ugyanis a ferraris, hogy spóroljon a verseny végén még kötelezően az autóban lévő üzemanyaggal, leállt a pálya szélén a levezetőkörön, majd Webber autójára felpattanva utazott be a bokszutcába.

A stewardok végül sem a Ferrari üzemanyaga – maradt benne elég -, sem Webber és Alonso taxizása tekintetében nem láttak szükségesnek semmilyen lépést.