A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken jelentette be, hogy október 30-án mégis megtartják a Bahreini Nagydíjat, amelyet március óta halasztgatnak. Az eredetileg október végére kitűzött Indiai Nagydíj ezzel átvenné a szezonzáró futam helyét, de csak decemberben kerülne rá sor. Mark Webber azonban magánemberként élesen kritizálta az FIA döntését.

“Az én véleményem változatlan azóta, hogy februárban először kérdeztek erről. Annak ellenére, hogy megszületett a döntés, nagyon meg lennék lepve, ha megtartanák idén a Bahreini Nagydíjat” – írja honlapján az ausztrál.

Webber az FIA Motorsport Világtanácsának csütörtöki ülése előtt a Twitteren is közzétette a véleményét: “Ha egy országban embereket bántanak, ott a problémák nagyobbak, mint a sport. Reméljük, megfelelő döntés fog születni!”

“Véleményem szerint a sportágnak [az F1 vezetésének] már korábban is sokkal határozottabb álláspontot kellett volna képviselnie ahelyett, hogy folyamatosan halogatta volna a döntést, abban a reményben, hogy még 2011-ben új időpontot találjanak a versenynek. Ez nagyon határozott üzenet lett volna az F1 álláspontjáról egy olyan alapvető kérdésben, mint az emberi jogok, illetve arról, hogyan viszonyul a morális kérdésekhez” – írja Webber a website-ján.

“Nyilvánvaló, hogy az érdekelt felek sokáig nem tudtak közös nevezőre jutni, de én sajnálatos módon továbbra is úgy érzem, hogy nem döntöttek helyesen. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de a Forma-1 általában véve egy sport, amit nem lehet a szociális felelősség és együttérzés fölé helyezni. Remélem, hogy az F1 végül visszatérhet Bahreinbe, de ez most nem a megfelelő időpont erre.”

“Versenyzőként egyáltalán nem érzem magam biztonságban attól, hogy részt kell vennem egy eseményen, amelyen – az ellenkezőjére felhozott bizonyítékok dacára – elkerülhetetlennek látszik, hogy még több feszültséget fog okozni az ország lakossága számára. Nem értem, miért akar az én sportágam (vezetősége) mindennek a kiváltója lenni” – bírálja az FIA-t Mark Webber.