A Kremlnél több tízezer ember látta vasárnap délelőtt, amint a csaknem száz autó – köztük a címvédő, Jenson Button és Vitalij Petrov, a házigazdák első F1-es pilótája – körözött az ideiglenesen kialakított, 4,5 km-es pályán. A rendezvény célja a tervezett Orosz Nagydíj népszerűsítése volt.

“Ez nem munkanap, ez szórakozás” – mondta Button. “Mindig is szerettem volna meglátogatni Moszkvát, bár eddig nem sokat láttam belőle. Nagyszerű ötlet lenne itt rendezni egy futamot, én mindenképpen örömmel térnék vissza ide” – tette hozzá.

Annak ellenére, hogy az F1 ura, Bernie Ecclestone elképzelése szerint a 2014-es téli olimpiának is otthont adó Szocsiban az Orosz Nagydíj, Moszkva sem mondott le arról, hogy hozzájuk kerüljön a futam.

“A célunk, hogy már 2012-ben versenyt rendezhessünk itt. Szerződés még nincs, de haladunk” – mondta a bemutatót is rendező cég vezetője, Derk Sauer, hozzátéve, hogy az állandó F1-es pályatervező, Hermann Tilke rajzolhatná az újabb városi pálya nyomvonalát. “Olyan lenne, mint Monaco, futam a városközpontban, háttérben a Kremllel.”