Nem volt benne több

Nem volt benne több

A Ferrari nem épp a legjobb helyzetből várhatja vasárnapi, 800. futamát, ugyanis a Török Nagydíj kvalifikációján Fernando Alonso már a Q2 végén búcsúzott, csak 12. lett, és a korábbi háromszoros isztambuli győztes Felipe Massa is mindössze a nyolcadik rajtkockáig jutott. Az F10-es lassú a török pályán.

“Lassabbak voltunk a fő ellenfeleknél, kemény dolgunk lesz holnap, ha az előkelőbb helyekért akarunk küzdeni, ez nem kétséges. Bár nagyon szeretem ezt a pályát, ma nem tudtam a nyolcadik helynél jobbat teljesíteni. A csapat nem lehet elégedett, de nyugodtnak kell maradnunk, ki kell elemeznünk, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe” – mondta Massa az időmérő után.

A csapatfőnök, Stefano Domenicali azonnali reagálást, fejlesztéseket ígért a rosszul sikerült kvalifikációt követően.

“Egyértelműen nem ilyen helyezéseket szerettünk volna a nyolcszázadik futamunk rajtjánál, de őszintén el kell ismernünk, hogy ma nem tudtunk megfelelni az elvárásoknak. Azonnal reagálnunk kell, már a holnapi versenyen is mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg. Utána fel kell pörgetnünk a fejlesztést, hogy az autó az ilyen típusú pályákon is versenyképes lehessen” – magyarázta az olasz.

“Felipe ma kihozta a maximumot az autóból és a gumikból. Fernandónak nem volt épp tökéletes a Q2, lemaradt az időmérő utolsó szakaszáról – amikor ilyen szoros a mezőny nagyon kicsi is elég ehhez” – tette hozzá.