Igaz, a szerencse is közrejátszott benne, de a Ferrari a lehető legjobban kezdte a 2010-es idényt, Fernando Alonso és Felipe Massa kettős győzelmet aratott Bahreinben. A siker ellenére azonban továbbra is az óvatos hozzáállás jellemzi a maranellói csapatot.

“Nagy alázatra lesz szükségünk ezen a futamon. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, még sok dolgon kell javítanunk, a teljesítményen, a megbízhatóságon – realistának kell maradnunk! Melbourne-ben alapvető fontosságú lesz a kvalifikáció, mert ahogy az utcai pályákon általában, itt is a rajtsorrend dönti el a végeredményt” – nyilatkozta a Ferrari hivatalos oldalán az elnök, Luca di Montezemolo.

A bahreini győztes, Alonso is azt hangsúlyozza, hogy a két héttel ezelőtti diadalból nem szabad komolyabb következtetéseket levonni Melbourne-t illetően.

“A bahreini kettős győzelem megnövelte az önbizalmunkat, és szép jutalom volt a télen végzett munkáért, de semmit nem vehetünk biztosra. A földön kell maradnunk, higgadtságra, összpontosításra van szükség, Melbourne-ben megint a nulláról kezdünk. Az én szememben nem változott semmi: négy csapat, nyolc versenyző küzdhet a győzelemért, mindent bele kell adnunk, hogy az élen maradhassunk!”

Alonso eddig egyszer, 2006-ban a Renault-val győzött Melbourne-ben, a Ferrari viszont az elmúlt tíz év futamainak felét (2000, 2001, 2002, 2004, 2007) megnyerte.