A körmenetként lezajlott szezonnyitó, a Bahreini Nagydíj után az F1 szereplőinek nagy része vészharangot kongatott, és a nézők jelentős hányada is előre kiábrándult az óriási várakozásokat csúnyán alulmúló verseny miatt. A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a többséggel ellentétben örömmel unná végig a szezont.

“Nekem nagyon tetszene így, ha a Ferrari minden alkalommal az első két helyen végezne!” – utalt viccelődve a bahreini eredményre az olasz.

Komolyabbra fordítva a szót Domenicali azt hangsúlyozta, hogy korai a pánik, nem szabad kapkodva reformokat hozni a Forma-1-ben: “Nem szabad elkapkodni a dolgokat, nem hagyhatjuk, hogy elragadjanak minket az érzelmek. Higgadtan meg kell figyelnünk, hogyan alakulnak a futamok az idény során, és majd azután foglalkozhatunk a kérdéssel.”

A bahreini győztes, Fernando Alonso egyetért a főnökével: “Többen közülünk elég forrófejűen nyilatkoztak közvetlenül a futam után” – utalt némelyik versenyzőtársára a spanyol. “Tény, hogy a bahreini verseny nem volt valami látványos, de nekünk, ferrarisoknak így is izgalmas volt. Korai még a szabályváltoztatásokról beszélni, nézzünk meg előbb több nagydíjat, térjünk rá vissza később. Az állandó szabályváltoztatások összezavarják a nézőket.”