Nemrég még a Stefan GP-vel hozták hírbe, de mostanra világos, hogy a Bernie Ecclestone támogatását is bíró Karun Chandhok a Camposnál köthet ki. Az indiai pilóta rövidesen aláírhat a spanyolokhoz, erősítette meg az új csapatfőnök is.

“Meggyőzött minket Karun GP2-ben nyújtott teljesítménye, közel állunk a szerződés megkötéséhez. India nagyszerű ország, jó lenne, ha az F1-be is kerülne tőlük pilóta” – magyarázta Colin Kolles. “Pár nap múlva még többet mondhatunk. A célom, hogy ott legyünk Bahreinben. A jó irányba tartunk és mindent elkövetünk, hogy ott lehessünk, az autóban pedig Karun üljön” – tette hozzá.

Ha a Campos a 26 éves Chandhokot szerződteti, akkor Bruno Senna visszakapja majd régi csapattársát, hiszen az iSportnál 2008-ban együtt versenyeztek a GP2-ben. Úgy hírlik azonban, hogy a nagynevű brazil állása sem biztos még, a csapat további szponzorokat vár tőle, közben pedig a USF1-os argentin Jose Maria Lopezzel is tárgyal.