A 2009-es Belga Nagydíj dobogósainak nyilatkozata:

Kimi Räikkönen (1.):

“Nagyon nehéz volt az eddigi idényünk. Az első versenyeken eléggé hátul voltunk, aztán Barcelonában próbáltunk előrébb lépni, de nem sikerült. Aztán új alkatrészeket vetettünk be és sikerült javulnunk.”

“Az a tény, hogy most nyertünk, nagyon nagy szünetnek vet véget. Ami a köridőket érinti, nem mi voltunk a leggyorsabbak, de sikerült magunk mögött tartani az ellenfeleket. Lehet, hogy tegnap az időmérőn egy kicsit jobban is szerepelhettünk volna, hogy megkönnyítsük az életünket, de itt vagyunk, győztünk, és ez az, ami számít.”


“Tudtam, hogy a biztonsági autó után meg kell előznöm Fisichellát, mert ugyanaz volt a taktikánk. Ha akkor nem előzöm meg, akkor később nem lett volna lehetőségem. Miután kiment a biztonsági autó rátapadtam, utána mellé mentem, majd a KERS-t kihasználva sikerült előznöm.”

“Négyszer nyertem már itt. Nagyon szeretem ezt a pályát. Kissé régimódi, nagyon változatos, minden van itt, ami egy versenypályához kell. Nagyon jó itt nyerni.”

Giancarlo Fisichella (2.):

“Nyerhettünk volna, de mindenképpen nagyon nagy eredmény ez számunkra. Az volt a cél, hogy pontot szerezzünk, másodikok lettünk, ez nyolc pont. De azt gondolom, nyerhettünk volna, csak a KERS miatt tudott Räikkönen leelőzni a biztonsági autós szakasz után. Tudtam tartani a tempót, ugyanaz volt a taktikánk, úgyhogy az az igazság, hogy nyerhettünk volna, gyorsabbak voltunk.”

Sebastian Vettel (3.):


“Elégedettek lehetünk, mert több pontot szereztünk, mint a riválisaink, de a világbajnokság tekintetében nem a legjobb eredmény. A rajt után egy kicsit félénk voltam az első kanyarban és pozíciót veszítettem. Utána az első etap sem volt tökéletes, időt veszítettem, de a második és harmadik részben már nagyon jól mentem. Remek volt az autó, gyorsan tudtam hajtani.”

“A lényeg, hogy ezzel a harmadik helyezéssel sikerült csökkenteni a hátrányunkat a világbajnoki sorozatban. Nagyon jó, hogy itt végezhettünk, nagyon hálás vagyok a csapatnak és a Renault-nak. Nagy elégtétel, hogy be tudtuk fejezni a versenyt.  A tegnapi időmérő után ez a legtöbb, amit kihozhattunk a versenyből.”

“A bajnokság még mindig nyitott. Őrült egy idény ez. Gyerekkoromban mindig tudni lehetett, ki fog nyerni, most viszont sokkal izgalmasabb.”

A 2009-es Belga Nagydíj végeredménye: