Háromnapos szusszanás után a Forma-1 truppja Spanyolországból Belgiumba érkezett, a világbajnokság 12., utolsó előtti európai fordulójára. A hétvégén a versenynaptár legjobb pályáján csapnak össze a pilóták.

Spában a jelenlegi mezőnyből csak egyetlen pilóta győzött, ez pedig nem más, mint Kimi Räikkönen. A finn a McLarennel 2004-ben és 2005-ben, míg a Ferrarival 2007-ben nyerte meg a versenyt. A tavalyi, az eső miatt kaotikusan végződött futamon ugyan a falnak ment a világbajnok, de a végül elsőként célba érő Lewis Hamiltontól elvették a győzelmet, a diadalt megöröklő Felipe Massa pedig otthon pihen.

1,8 km padlógáz

1,8 km padlógáz

1,8 km padlógáz


A belga pálya persze nemcsak Räikkönen számára kedves, szinte nincs is olyan pilóta, aki ne a kedvenceként említené a spa-francorchamps-i 7 kilométeres aszfaltcsíkot – amely az idény leghosszabbja, a szintkülönbségek terén is az elsők között van, ahogy a motor igénybevételében is csak Monza mögött marad el, mindemellett azonban az egyik legritmusosabb és leggyorsabb helyszín is, igazi klasszikus.

Az ardennekbeli helyszín sajátos mikroklímája hűvös és nedves időt hoz az évnek ebben a szakaszában, és idén sincs ez másképp, mára és holnapra esőt jósolnak, és a kiszámíthatatlanul gyorsan változó időjárás miatt vasárnapra sem lehet kizárni a csapadékot.

Tavaly is megjött az eső a végére

Spában Damon Hill és Ralf Schumacher 1998-as történelmi jordanes kettős győzelme óta csakis McLaren- és Ferrari-diadal született, de úgy néz ki, hogy idén változhat a helyzet. Bár a KERS nagyon sokat érhet, lesz hely bőven kiautózni a 80 lóerő előnyt – az Eau Rouge módosítása miatt Spában van a leghosszabb padlógázos szakasz, a La Source hajtűkanyartól a hegytetői Les Combes kombinációig 1,8 km-t tesznek meg a versenyzők – és javult a McLaren és a Ferrari is az utóbbi  futamokon, de a Magyarországon győző és Valenciában is a másodikként célba érő Hamilton szerint az autó nem elég erős a leszorítóerő terén a pályához, és Räikkönen is csak a dobogót célozza inkább, mert a csapat már gyakorlatilag leállította az F60-as fejlesztését.

Barrichello lendületben

Barrichello lendületben

Barrichello lendületben


A főszerepek tehát nem maradnak másnak, mint az idei bajnoki küzdelem két csapatának, a Brawnnak és a Red Bullnak. Papírforma szerint a gyors pálya leginkább a spanyol utcai pályán katasztrofálisan szereplő Red Bullnak fekszik jobban, és ha labdába akarnak még rúgni a végső győzelmet illetően – lehet, hogy Vettelnek már így is késő -, nincs is választásuk, győzni kell.

Győzni vagy legalább valamit mutatni kellene Jenson Buttonnak is, ugyanis a bajnoki éllovas elég haloványan szerepel a Török Nagydíj óta, az egyetlen szerencséje, hogy nem egy, hanem három ellenfele van a bajnokságban, így nem lehet könnyen utolérni. Bizony, három ellenfél, hiszen a tökéletesen végigvitt valenciai versenyzésével a veterán csapattárs, Rubens Barrichello megmutatta, hogy képes még győzni, akár a bajnokság kimenetelébe is beleszólhat és bizonyította azt is, hogy a BGP001-es is alkalmas erre.

Räikkönen 2007-es pole-köre 

Valószínűleg az előbb említettek mellett a Williams, pontosabban Nico Rosberg és Fernando Alonso is az első tíz között küzd majd vasárnap, de azon sem lepődnénk meg, ha a Toyota vagy épp a BMW varázsütésre magára találna, vagy épp a Force India csípné el pontszerzésre alkalmas formában a hétvégét, így róluk nem is érdemes spekulálni.

Nem irigyeljük Badoert

Nem irigyeljük Badoert

Nem irigyeljük Badoert


Akire figyelni kell majd, az feltehetőleg a mezőny végén lesz, a kérdés csak az, hogy mennyivel lemaradva. A Ferrari beugrója, Luca Badoer jobb szereplést ígér a valenciainál, de épp ezért ha most is gyengén szerepel, még kínosabb lesz számára a történet, már persze azonfelül, hogy ebben az esetben garantáltan pályafutása utolsó Forma-1-es futama is lesz egyben.

A szombati időmérő és a vasárnapi futam is a hagyományos, délután 14 órás időpontban kezdődik.