A Renault-t a Magyar Nagydíj után a versenybírók eltiltották az Európa Nagydíjon való részvételtől, amiért a csapat rosszul rögzített kerékkel engedte a pályára Fernando Alonsót. A csapat fellebbezett a büntetés ellen, a hétfői újratárgyalást követően pedig az FIA fellebbviteli bírósága az eltiltást megrovásra és 50 ezer eurós pénzbírságra mérsékelte.

A döntés ma nyilvánosságra hozott indoklásában az FIA bírósága kiemelte, hogy bár a potenciálisan veszélyes helyzetekre mindenképpen reagálni kell, de minden egyes esetet külön kell vizsgálni, és különbséget kell tenni a véletlen és a szándékosság között, a Renault hibájánál pedig az utóbbi nem bizonyítható, a csapat a körülmények között – a bokszutcai irányítók nem tudtak a rosszul végzett kerékcseréről – “csak” jóhiszeműen hibázott.  

Az is kiderült, hogy négy csapat: a Red Bull, a McLaren, a Ferrari és a Toyota is az FIA-nak küldött levélben állt ki a Renault mellett az esetben, két csapat azt is kiemelte, hogy a történtek után náluk is változtatni kellett a bokszkiállások procedúráján, hogy a későbbi hasonló hibák elkerülhetőek legyenek. A riválisok álláspontját a fellebbviteli fórum pozitívan vette figyelembe a döntésnél.