Az amerikai IndyCarban versenyző – és tavaly futamot is nyerő – Danica Patricket a jövőre belépő új csapattal, a USF1-nal kapcsolatban emlegették sokat az elmúlt hónapokban, de mostanra szinte biztos, hogy 2010-ben nem jön az F1-be a 27 éves hölgy.

Patrick jelenlegi szerződése az év végén lejár, de a Los Angeles Timesnak adott interjújában azt mondta, hogy a Forma-1 nem érdekli, inkább otthon, az USA-ban versenyez ezután is.

“Valószínűleg nem az F1-ben folytatom” – mondta a versenyző, hozzátéve, hogy hivatalosan nem is kereste meg őt a USF1.

“Felmerült, hogy a Forma-1 felé lépjek, de nem akarok senkit félrevezetni. Nem vágyom oda. Megjártam már Európát korábban. Nagyon szeretek itt lenni, szeretem a családomat, a barátaimat, az otthon kényelmét. A jövőmet illetően pedig az ösztöneimre kell hallgatnom” – tette hozzá.

Patrick jövőre feltehetőleg elhagyja mostani csapatát, az Andretti Greent, de hogy egy másik Indy-csapathoz szerződik, vagy épp átnyergel a NASCAR-ra, egyelőre csak találgatások tárgya.