A Williamsszel, majd a McLarennel 2001 és 2006 között összesen hét futamgyőzelmet szerző Juan Pablo Montoya annyira kiábrándult a sportból, hogy a mai napig talál valamit, ami kapcsán elmondhatja, hogy mi is a rossz a Forma-1-ben.

A 2007 óta a NASCAR-ban vitézkedő kolumbiai azt állítja, hogy többek között azért lett elege az F1-ből, mert csakis a kiválasztottak, az egy-két élcsapat autóiban ülők nyerhetnek. Idén ennek a levét isszák a korábbi bajnokok is:

“Azt üzenem nekik, hogy üdv a klubban! Szomorú, ami most velük történik.”

“Kezdetben az ember még örül, hogy a Forma-1-ben lehet. Én is gyors voltam, pole-okat szereztem, futamokat is nyertem, álomszerű volt. De két-három év után az ember kiismeri a csapat működését, hogyan mozgatják a szálakat. Arra is rájön, hogy egy-egy konkrét csapatnál kell lennie ahhoz, hogy győzhessen, ez pedig elkeserítő” – magyarázta a kolumbiai pilóta.