Múlt csütörtökön elhunyt Michael Jackson. A pop királya halálának híre sokakat megmozgatott, az emberek felvásárolták a lemezeit, mások nyerészkedni próbáltak. Milliókat ugyanakkor egyszerűen elszomorított. Így van ezzel a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton is.

“Mint ahogy sok millióan, én is össze vagyok törve, és elszomorított Michael Jackson halálának híre”- írja honlapján a McLaren versenyzője.

“Örökké úgy fogunk emlékezni, mint egy legendára, aki rendkívüli tehetség és kiemelkedő személyiségű ember volt. Ő volt a legnagyobb előadóművész és örökségül itt hagyta nekünk a világ néhány leginkább időtálló és szenzációs zenéjét. Ez volt az ő ajándéka számunkra, sohasem fogjuk elfelejteni. Együtt érzek a családjával és barátaival ebben a szomorú időszakban” – tette hozzá.