Lewis Hamilton tegnap még a dobogó felé kacsintgatott, miután a kvalifikáción megszerezte az ötödik rajtkockát, de a mai versenyen végül csak egy helyet sikerült előbbre lépnie, az MP4-24 egyelőre ennyire képes.

“Örülök a negyedik helynek! A Toyoták, a Red Bullok és a Brawnok olyan fürgék voltak a gyors kanyarokban, hogy lehetetlen volt velük tartanom a lépést. Újabb biztató lépés a csapat számára, de ezután is dolgoznunk kell az autón, mert egyelőre csak pontokat gyűjtögetünk. Barcelonában nehezebb lesz a helyzet, mert az ottani egy nagy leszorítóerőt kívánó pálya. Az első tízbe beférhetünk ott is, de a top5-be jutni sokkal nehezebb lesz” – mondta a bajnok.

A csapatfőnök, Martin Whitmarsh elmondta, hogy Kovalainen versenyét a kemény gumikeverékkel rontották el már az elején, és ő is kiemelte, hogy a bahreini eredmény egy kicsit többet mutat a valós erőviszonyoknál: “Bár ez a helyszín egy kicsit kedvezett nekünk és jobb színben tüntetett fel minket, mindenképpen alapvető fejlődés történt nálunk az elmúlt hetekben. Az ellenfelek sem topognak egy helyben, de mi is addig fogunk dolgozni, amíg oda nem érünk, ahova szeretnénk: az élre.”

Barcelonában sokkal nehezebb lesz!
Barcelonában sokkal nehezebb lesz!

Hamilton nem bízza el magát

Hamilton nem bízza el magát

Barcelonában sokkal nehezebb lesz!
A Brawnnak is gratulált
Fotó megosztása:
A Brawnnak is gratulált

A Brawnnak is gratulált

A Brawnnak is gratulált


A Mercedes-főnök, Norbert Haug is a további javulást hangsúlyozta: “Előrébb léptünk, kétségtelen. De a csapat minden tagja tisztában van vele, hogy további drámai javulásra van szükség az MP4-24-esnél, hogy visszatérjünk a szokásos helyünkre.”

“Gratulálok a Brawn GP-nek harmadik idei, ‘Mercedesszel elért győzelméhez! A motorrészleges srácaink megint mindent megtettek, hogy kiszolgálják az ügyfelet, a brixworthi üzemünkben és Stuttgartban is elégedett mindenki” – tette hozzá a német.