“Mindig is világos volt, hogy a pilótáiknak szerződése van. A Ferrari sosem szerepelt a lehetőségek között” – mondta Alonso Spában, majd a monzai találkozó kérdését is tisztázta:
“Öt másodpercre találkoztunk, csak megkérdezte, hogy vagyok. A szomszédban ott volt Fisichella, hozzá is odament, megölelte, és Hamiltonnal is találkozott.”
A kétszeres világbajnok nem bánkódik túlságosan amiatt, hogy egyelőre nincs helye a Ferrarinál, hiszen így is válogathat a lehetőségek között, a Renault, a Honda, a BMW és a Toyota is örömmel versenyeztetné, és a maranellói állás is összejöhet még pár év múlva.
“Csak 27 éves vagyok, van elég időm, hogy újra versenyeket és bajnokságokat nyerjek, akár a Ferrarival, akár másik csapattal. Amikor a Renault-val megnyertem a bajnoki címeimet, már sikerült a Ferrari elé kerülnöm, most sem félek a feladattól. Persze nem csak a jövő évre, hanem a távolabbi jövőmre is gondolnom kell, majd meglátjuk” ? magyarázta.
A kérdésre, hogy 2010-ben már a Ferrarinál versenyez-e majd, Alonso csak annyit válaszolt, hogy nem tudja.





