Nem történt nagy meglepetés a Brit Nagydíjon, ha azt nézzük, hogy egy McLaren indulhat az első rajtkockából, de ha hozzátesszük, hogy Heikki Kovalainen ül az autóban, akkor más a kép. A finn F1-es pályafutása során először indulhat az élről. “Jól ment egész hétvégén. Sok barátom van a környéken, korábban sokat versenyeztem Silverstone-ban, úgyhogy örülök, hogy életem első polját itt szereztem”- mondta.


Még csapat is Hamilton elsőségét jósolta a részidők alapján, rá is szóltak a britre, ne feszítse túl a húrt, mivel korábban a sóderágyat is meglátogatta a túlzott tempó miatt.  Hamiltonnak azonban nem sok esélyt adott Kovalainen, hiszen 0,8 másodperccel verte meg csapattársát, így az csak negyedikként rajtolhat holnap.

Sokkal inkább meglepő a Red Bull és Mark Webber teljesítménye, aki csak az utolsó másodpercben vesztette el az első rajthelyet, de bánkódni nincs oka, a második hely is kiemelkedő. Az ausztrál maga is megerősítette, a csapat sem számított erre a teljesítményre.

A Ferrari a vert mezőnyben 3


Kimi Räikkönen fantasztikus hajrát bemutatva jutott a harmadik helyig, ugyanis a szabadedzésekhez hasonlóan, most is küzdött a Ferrarival. A vörös autónak gondot okozott a szél- árulta el a finn, aki pontszerzésben bízik a futamon. Persze a harmadik hely még mindig kiváló, ahhoz képest, hogy a világbajnoki éllovas, Felipe Massa a kilencedikről indul. A brazil az egyik kerékanya hibája miatt a végén csak egy kört tudott megtenni, a második szett gumit nem tudták feltenni az autójára.

Robert Kubicának is főhet a feje, hiszen a lengyelnek esélyes sem volt a jó eredményre. A harmadik felvonásban nem tudott mért időt teljesíteni, mert a BMW hátsó futóművének hibája miatt a bokszban kellett maradnia. Ezzel pedig Heidfeld 6:3 javíthatta vesztésre álló edzés mérlegét. A német 5. lett. A top10-be bekerült még a két Renault és Sebastian Vettel is a Toro Rossóval.

  Brit Nagydíj,  időmérő edzés, Silverstone, 2008.07.05.

# Név Csapat Idő Kör
1.
Heikki Kovalainen
McLaren
1:21.049 15
2.
Mark Webber
Red Bull
1:21.554 16
3.
Kimi Räikkönen
Ferrari
1:21.706 18
4.
Lewis Hamilton
McLaren
1:21.835 13
5.
Nick Heidfeld
BMW Sauber
1:21.873 16
6.
Fernando Alonso
Renault
1:22.029 15
7.
Nelson Angelo Piquet
Renault
1:22.491 19
8.
Sebastian Vettel
Toro Rosso
1:23.251 16
9.
Felipe Massa
Ferrari
1:23.305 16
10.
Robert Kubica
BMW Sauber
nincs ideje 12
11.
David Coulthard
Red Bull
1:20.174 14
12.
Timo Glock
Toyota
1:20.274 14
13.
Sebastien Bourdais
Toro Rosso
1:20.531 16
14.
Jarno Trulli
Toyota
1:20.601 13
15.
Kazuki Nakajima
Williams
1:21.112 14
16.
Rubens Barrichello
Honda
1:21.512 9
17.
Jenson Button
Honda
1:21.631 11
18.
Nico Rosberg
Williams
1:21.668 6
19.
Adrian Sutil
Force India
1:21.786 9
20.
Giancarlo Fisichella
Force India
1:21.885 8