2009-ben jelentősen megváltoznak majd a Forma-1-es autók, a jelenlegi bordázott gumik helyett slicket használnak majd, miközben eltűnnek az autókról a kis szárnyak, és a korábbi időket idéző egyszerűbb karosszériát kapnak a kocsik.

Mindez a rajongók azon kívánságát szeretné kielégíteni, hogy több előzés legyen a pályán. A kevésbé “hatékony” formájú autók mögött könnyebb haladni, így az üldöző egyszerűbben előzhet. A szimplább karosszéria elvileg költségcsökkentést is jelent, hiszen a csapatok kevesebbet költhetnek az aerodinamikai fejlesztésekre.  

A legértékesebb a hátsó szárny

A legértékesebb a hátsó szárny

A legértékesebb a hátsó szárny


Csakhogy lehet, hogy a spórolás sokba fog kerülni a csapatoknak, ahogy arra Frank Williams rávilágított:

“Azt gondolom, hogy Max Mosley ötlete, hogy csökkentsük az aerodinamikai elemeket, azért született, hogy lelassítsa az autókat. Ám marketingesként azt kell mondanom, mivel a hátsó szárny sokkal kisebb lesz és az oldallemezek mérete is csökken, az kisebb eladható felületet jelent, ami milliókkal kevesebbet ér majd a szponzorációban” – mondta a Williams csapat társtulajdonosa.

Köztudottan a Forma-1-es autók egyik leglátványosabb, így legértékesebb felülete a hátsó szárny, ami jelentősen kisebb lesz 2009-től. “Ha 5 vagy 10 százalékkal lenne kisebb, de a 25 százalék, azt jelenti, hogy negyedével kevesebb pénzt kapunk ugyanazért az üzletért, hogy feltegyük valakinek a nevét a hátsó szárnyra” – mondta Williams.