A McLaren vesztes, bezzeg a Renault...

A McLaren vesztes, bezzeg a Renault…

Fernando Alonso tavaly év végén egy szezon után távozott a McLarentől, miután a végletesen megromlott a kapcsolata a csapatvezetéssel. Nemrég már elmondta, hogy nem hitt benne, hogy hagynák nyerni Lerwis Hamilton mellett, most pedig azt mondja, hogy csak illúzió a wokingiak sikeressége.

“A McLaren győztes csapatnak látszik, de nem az. Vannak csapatok, akik jó autókat tudnak készíteni, nyerőnek látszanak, de igazság szerint nem azok – ilyen a McLaren is. Évek óta nem nyertek egy címet sem, így inkább vagyok a Renault-nál, akik ugyanabban az időszakban két-két egyéni és konstruktőri címet is szereztek” – mondta Alonso.

Sajnos azonban a szómágiától még nem lesz jobb az autó, ezért Alonsóék egyelőre a mezőny hátsó feléhez tartoznak, ezt nemrég a kétszeres világbajnok is elismerte. Állandóak a találgatások arról, hogy a spanyol ilyen teljesítmény mellett marad-e a csapatnál, hiszen egyértelmű, hogy nem a mostani bukdácsolásra szerződött. Egyelőre még hisz a csapatban.

“Mehettem volna jó néhány másik csapathoz, de végül a Renault tűnt a legjobb választásnak. Tapasztaltak, tudják, hogyan kell jó autót építeni, és hogyan kell futamokat nyerni. Jövőre viszont már győzelemre képes csapatnál akarok lenni. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a Renault lesz, az idény végére sokat ledolgozunk majd a hátrányunkból, és jövőre újabb előrelépés következhet” – magyarázta a spanyol.