A Renault pilótái edzéssel indították a Bahreini Nagydíj versenyhétvégéjét: Fernando Alonso, Nelson Piquet, sőt, a tesztpilóták, Sakon Yamamoto és Romain Grosjean is (Lucas di Grassi Angliában tesztelt) mind részt vettek a felkészülésben.

A pilóták a szálloda éttermében egy reggelivel és megbeszéléssel indították a napot, amely után a tengerparton tartottak bemelegítést Manamában. A parti séta után már komoly munka következett, a hotel edzőtermében súlyzós és kardiovaszkuláris edzés folyt.

Az edzést a pilóták általában együtt végzik a csapat enstone-i központjában ugyanúgy, mint a versenyhelyszíneken, ezzel egymást is motiválják. Az erőnlét nagyon fontos, mert a néha 5 G-t is elér terhelést csak így lehet bírni. Bár a vezetés a legjobb fejlesztő, önmagában nem elég, a tornatermi edzés nélkül.

Nem mindegy, mit esznek

Nem mindegy, mit esznek


A versenyzők állapotát a személyi trénereik kísérik figyelemmel – Alonso embere már évek óta Fabrizio Borra, ő a hungaroringi feltartás kapcsán tavaly néhány pillanatra reflektorfénybe is került -, ahogy az étrendjüket is ők felügyelik. A szombati időmérő előtt a renault-sok fehérjebombaként pármai sonkát és parmezán sajtot kapnak, míg a futam előtt tartósabb energiát biztosító tésztaételt esznek ebédre. Természetesen sok-sok vizet is elfogyasztanak, hiszen a Bahreinhez hasonlóan meleg helyszínen akár négy liter folyadékot is elveszíthetnek a verseny alatt.