Az FIA Motorsport Világtanácsa tegnap monacói meghallgatásán úgy döntött, hogy bár a Renault bűnös a sportszabályzat 151 c. pontjában, tisztességtelen viselkedés miatt, de büntetést nem szab ki a csapatra.

A testület az ítélet teljes szövegét ma hozta nyilvánosságra. A szövegből kiderül, hogy a McLarentől a Renault-hoz átszerződött mérnök, Phil Mackereth jelentős mennyiségű adatot vitt magával 2006 végén, de ezek többsége nem került a Renault birtokába, ami pedig mégis, az nem hajtott hasznot a csapatnak.

A vizsgálat kiderítette, hogy Mackereth mindössze négy darab műszaki rajzot mutatott meg renault-s kollégáinak, ezek az üzemanyag-rendszert, a sebességváltót és a wokingiak ellensúlyos lengéscsillapítóját ábrázolták.

Az FIA szerint ezekből a dokumentumokból a Renault semmilyen hasznot nem húzott, bár az utolsóként említett tervrajzot felhasználták arra, hogy előkészítsenek egy beadványt az FIA felé, amelyben az ilyen lengéscsillapító szabályosságát szerették volna kideríteni. A McLaren ún. J-lengéscsillapítójának a Renault birtokába jutott leírása azonban nem volt elég részletes, ezért annak működését félreértették a csapatnál, így ez sem jelentett számukra semmilyen előnyt a világbajnoki küzdelem szempontjából.  

Nem másolták a lengéscsillapítót

Nem másolták a lengéscsillapítót

Nem másolták a lengéscsillapítót


A McLarenre szeptemberben kiszabott büntetés – a bajnokságból való kizárás és a 100 millió dolláros pénzbüntetés -, és a mostani ügy összevetésével kapcsolatban az FIA felhívta a figyelmet a különbségekre.  

“A Renault-hoz egy mérnök átszerződésével kerültek a bizalmas McLaren-információk. Nem ‘élő’ adatokról volt szó, azaz semmi sem mutat arra, hogy a két csapat között folyamatos információáramlás történt volna. A McLarentől való távozása után Mackerethnek nem volt hozzáférése további adatokhoz, és arra sincs bizonyíték, hogy a Renault ilyesmire bátorította volna” – áll az ítéletben.

Az FIA azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy a Renault-nál az érintettek nem tették meg a kívánatos lépéseket, nem jelentették az ügyet időben a felügyelő szervezetnek. Az ítélet azonban kiemeli azt is, hogy a Renault a nyomozás során a legteljesebb mértékben együttműködött, és a tények nyilvánosságra kerülése óta megtette a szükséges óvintézkedéseket a további hasonló esetek elkerülésére.

“A körülmények figyelembevételével, a helyteleníthető elemek ellenére, és a szabályszegés súlyát tekintetbe véve a Motorsport Világtanács úgy találta, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy az adatokat úgy használták volna fel, hogy az hatással lehetett volna a Forma-1-es világbajnokságra” – összegezte az ítélet.

A testület – ahogy korábban a McLaren esetében is – ezúttal is fenntartotta a jogot, az ügy újratárgyalására újabb bizonyítékok felbukkanása esetén.