Scott Speed az Egyesült Államokban keres magának versenyzői állást az után, hogy év közben elküldte a Toro Rosso csapat. “Nem mindig azon az úton jártam, mint amin szerettem volna, de a Forma-1 hatalmas tapasztalatot jelent számomra, és nagyra értékelem minden rajongóm támogatását. A Forma-1 erősebb, ügyesebb és gyorsabb pilótává tett” – írja honlapján a fiatal versenyző.  

Utolsó megmozdulása az F1-ben

Utolsó megmozdulása az F1-ben

Utolsó megmozdulása az F1-ben


“Visszatérek Amerikába, hogy feltérképezzem a helyzetet a különböző versenysorozatokban, és beszéljek néhány topcsapattal. Az első megkeresések pozitívak voltak, szóval bizakodóan tekintek a jövőbe, hogy megtalálom a számomra megfelelő helyet” ? teszi hozzá Speed.

Annak ellenére, hogy el kellett hagynia a Toro Rossót, ez nem jelenti azt, hogy elveszíti a Red Bull támogatását. Felvette a kapcsolatot a Red Bull központjával, hiszek ők voltak azok, akik támogatást adtak neki, és nem mellékesen rengeteg pénzt fektettek eddig is a fejlődésébe és a karrierjébe.

“Találkoztam Dietrich Mateschitzcel (A Red Bull tulajdonosa), aki igazán izgatott lett a lehetőségtől, hogy újra az USA-ban versenyezhetek. Meglátjuk, mire jutunk” – árulta el az amerikai pilóta.

Liuzzival jókat buliztak

Liuzzival jókat buliztak

Liuzzival jókat buliztak


Scott Speed az első amerikai pilóta volt a Forma-1-ben Michael Andretti (1993) óta. A pilótát már az idény kezdete előtt bírálta a csapatvezetés, mert nem volt túl eltökélt. Végül mégis aláírták a szerződését 2007-re, de nem töltötte azt ki.

Az Európa Nagydíj után botrányos vitába keveredett a csapat technikai vezetőjével, majd nyíltan bírálta az alakulatot. Ezután nem maradhatott tovább, helyére a BMW tesztpilótáját, Sebastien Vettelt szerződtették, aki 2008 végéig írt alá az olasz csapatnál.