Mivel a Belga Nagydíj szervezője 2005-ben csődöt jelentett, így a már akkor elkerülhetetlen felújítási munkák elmaradása miatt tavaly a spa-francorchanps-i belga helyszín kimaradt a versenynaptárból.

 

A szükséges forrásokat végül a vallon tartományi kormányzat beszállása teremtette meg, a történelmi pálya átépítése 2006 novemberében elkezdődött. A tervek szerint a nagyjából 60 millió eurót kóstáló felújítás 180 napot vesz igénybe, tehát a befejezés már a “kanyarban van”.

 


A legfontosabb változtatások a teljesen átépített paddock és bokszutca, amelyek így az F1 legmodernebb ilyen létesítményei lesznek. Az új tágas, kétemeletes épület már szinte teljesen kész, és a pálya vonalának átalakítása is a végső fázisban jár.

 

Azért nem kell megijednünk, az aszfaltcsíkon nem változtatnak sokat, mindössze az utolsó – Buszmegállóként ismert – sikánt építik át úgy, hogy az eddigi bal-jobb-bal kombináció helyett mostantól jobb-bal-jobb irányban kanyarodik, és a bokszbejárat így a sikán közepére kerül.

 

Változik a Buszmegállón kívül a célegyenes is, ami eddig valójában egy görbe volt, most végre tényleg egyenes lesz, és egy kicsit hosszabb, ezért az első hajtűkanyart is távolabb vitték.

 

A Forma-1 először a július 10-12-i tesztek alkalmával látogat az új Spába, a Belga Nagydíj pedig szeptember 14-16. között zajlik majd.