A sport gazdasági oldalával foglalkozó Sportico nemrég egy érdekes számítást tett közzé. Kiszámolták ugyanis, hogy az egyes atléták életük során mennyi pénzt kerestek, beleértve a csapatuktól kapott, illetve az egyes tornákon szerzett pénzdíjakat, illetve a reklám- és szponzorbevételeket is.

A számítás azonban itt nem ért véget: a szaklap a pénzösszegeket az inflációval is korrigálta, így jelenítve meg azt, hogy 30 évvel ezelőtt pl. 1 millió dollár többet ért, mint ma. Enélkül, a rekordfizetések korszakában igen könnyű dolga lett volna a statisztika készítőinek.

A lap egy 25-ös listát tett közzé, melynek élén Michael Jordan végzett. A legendás kosaras 1984-ben debütált az NBA-ben, azóta pedig mai szinten összesen 2,62 milliárd dollárnak (814 milliárd forintnak) megfelelő összeget pattogtatott össze. Őt három golfjátékos, Tiger Woods, Arnold Palmer és Jack Nicklaus követi a legjobb helyet elérő focista, Cristiano Ronaldo előtt.

Az autóversenyzők közül Michael Schumacher lett a legjobb 1,13 milliárd dolláros számolt összeggel. Ez majdnem kétszer magasabb, mint amivel a listára felkerült Lewis Hamilton: a másik hétszeres világbajnok “csak” 620 millió dollárt keresett a korrigált számítások szerint.

A 25-ös lista:

Helyezés Ki ő? Ország Sportág Mikor lett profi sportoló? Keresett összeg (dollár)
25 Derek Jeter USA baseball 1992 555 millió
24 Peyton Manning USA amerikai futball 1998 570 millió
23 Oscar de la Hoya USA ökölvívás 1992 580 millió
22 Jeff Gordon USA NASCAR 1990 595 millió
21 Neymar Brazília labdarúgás 2009 615 millió
20 Lewis Hamilton Egyesült Királyság Forma-1 2007 620 millió
19 Kevin Durant USA kosárlabda 2007 625 millió
18 Manny Pacquiao Fülöp-szigetek ökölvívás 1995 630 millió
17 Alex Rodriguez USA baseball 1993 650 millió
16 Mike Tyson USA ökölvívás 1985 775 millió
15 Greg Norman Ausztrália golf 1976 815 millió
14 Shaquille O’Neal USA kosárlabda 1992 870 millió
13 Kobe Bryant USA kosárlabda 1996 930 millió
12 David Beckham Egyesült Királyság labdarúgás 1992 1,05 milliárd
11 Phil Mickelson USA golf 1992 1,08 milliárd
10 Roger Federer Svájc tenisz 1998 1,12 milliárd
9 Michael Schumacher Németország Forma-1 1991 1,13 milliárd
8 Lionel Messi Argentína labdarúgás 2004 1,14 milliárd
7 LeBron James USA kosárlabda 2003 1,17 milliárd
6 Floyd Mayweather USA ökölvívás 1996 1,2 milliárd
5 Cristiano Ronaldo Portugália labdarúgás 2002 1,24 milliárd
4 Jack Nicklaus USA golf 1961 1,38 milliárd
3 Arnold Palmer USA golf 1954 1,5 milliárd
2 Tiger Woods USA golf 1996 2,1 milliárd
1 Michael Jordan USA kosárlabda 1984 2,62 milliárd