Az amerikai álom mindenkinek más, Michael Amelotte veterán tengerészgyalogosnak például egy sörösdobozokkal borított lakás volt az álma, amit 16 év alatt meg is valósított. A leszerelő katona 1986-ban költözött a most eladóvá vált lakásba, és 1990-ben kezdett neki a dekorálásnak.

Tizenhat évébe telt, amíg elég sörösdoboz kiürült, és végre az összes falat lefedte. Sziszifuszi munka volt ez, hiszen a falak mellett a plafonokat is beborította, ahol pedig nem adta ki a sorminta, ott kisebb dobozokkal próbálkozott. Csak Budweiser dobozokat használt, de a berendezésből ítélve a sört minden formában kedvelte. 

Ennek az eladó lakásnak minden falát sörösflakonok borítják 1
A lakást jelenleg 100 ezer dollárért (31,2 millió forint) árulják, így ahogy látható, a dekoráció sorsáról a következő tulajdonos dönt majd, Mike Amelotte idén nyáron hunyt el, de egy igen különleges örökséget hagyott maga után.

Ennek az eladó lakásnak minden falát sörösflakonok borítják 2Ennek az eladó lakásnak minden falát sörösflakonok borítják 3Ennek az eladó lakásnak minden falát sörösflakonok borítják 4Ennek az eladó lakásnak minden falát sörösflakonok borítják 5Ennek az eladó lakásnak minden falát sörösflakonok borítják 6