Első pillanatban szabályosnak tűnő parkolásról közölt fotót a Kisalföld, aztán gyorsan kiderül, hogy valami nem stimmel. Egyirányú utcában a forgalmi iránynak ellentétesen parkol egy autó, az utca végén.

A KRESZ úgy fogalmaz, hogy „járművel megállni – ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad”, ám „egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén – ha közúti jelzésből más nem következik – akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad”. Itt pedig a felfestés megengedi, mivel vélhetően buszok és teherautók nem használhatják az utcát, amelyek miatt szükség lenne a megfelelő szélességre a parkoló autók mellett.
Hősünk elvileg a behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyásáért és megállás szabályainak megszegésért is kaphatna bírságot, előbbiért 50, utóbbiért 30 ezres összeget.
