Röviden – Jeep Renegade

Mi ez?

Terepjárós kiegészítőkkel feltupírozott szabadidő-autó 

Mit tud? Nemcsak városban, hanem terepen is lehet rá számítani
Mibe kerül? 6,7 milliótól 9,4 millióig tart a lista
Kinek jó?  Aki a Jeep márkanév fényében sütkérező kocka SUV-ra vágyik
Alaposan kilóg az átlagos SUV mezőnyből
Ezüst betétek, dupla kipufogó és szerény teljesítményű tolatófény
Az első terepszög nem túl meggyőző
Ránézésre mindene megvan ahhoz, hogy Jeep legyen
Masszív, tömör test, sok cicomával
50 fotó
Az első terepszög nem túl meggyőző

Az első terepszög nem túl meggyőző

Az olaszok a hatvanas, hetvenes években a spagetti-westernekkel tarolták le a filmpiacot, mára pedig egy másik, jellemzően amerikainak tartott dologgal próbálnak szerencsét, a Jeep-pel.  Kérdés, hogy egy Fiat alapra, Fiat alkatrészekből, Olaszországban gyártott autó mitől adja mégis az amerikai szabadság érzetét. Nagyrészt a formában kell keresni a választ, de egy Jeep-nek azért terepen sem szabad szégyenben maradnia, még akkor sem, ha a kisméretű szabadidő-autók egyre nagyobbra dagadó piacán ezt a vásárlók döntő többsége egyáltalán nem várja el. De a név mégis kötelez.
A kisméretű szabadidő-autók között senki nem kínál ekkora motor- és hajtáslánc választékot

A kisméretű szabadidő-autók között senki nem kínál ekkora motor- és hajtáslánc választékot

A megszokottnál nagyobb motorválasztékkal, hatfokozatú kézi- valamint kilenc(!)fokozatú automatikus váltóval, és összesen háromféle hajtással – egy szimpla elsőkerekes és kétféle, egy egyszerűbb és egy okosabb összkerék-hajtással – is kapható a legkisebb Jeep. Az elsőkerekes, 1,6-os dízelmotorral felszerelt változatot már próbáltuk a hazai bemutatón, a mostani Renegade-et pedig kétliteres, 140 lóerős dízelmotorral és a szimpla 4×4-es rendszerrel nyúztuk. 

Külső

A Renegade külseje egész erősre sikerült. Hogy szép-e, az vitatható, de hogy alaposan kilóg a tömegből, az tuti. Eltérően a legtöbb mai szabadidő-autótól, kifejezetten szögletes, játékautós a megjelenése és ami a legmókásabb, a Jeep-es, terepjárós fajtajelleg minden apró kiegészítője megtalálható az autón, kezdve a kerek lámpáktól, a klasszikus, hétnyílású hűtőmaszkon át a benzineskannák oldaláról kölcsönzött X-mintázatig. 
Az X-szerű dizájnt a benzineskannáktól kölcsönözték

Az X-szerű dizájnt a benzineskannáktól kölcsönözték

A Jeep-es utalásokkal talán már a túlzás határát is súrolják, hiszen a jellegzetes hűtőmaszk-lámpa motívum a belső visszapillantó mögötti műanyag burkolaton, a hangszórók keretén, az első ülések támláján, de még a csomagtartó borításon, és a hátsó lámpatestben is feltűnik. És akkor még nem beszéltünk a számtalan Jeep feliratról, amivel szintén bőkezűen meghintették a belsőt.
Kisfilm a Jeep Renegade főszereplésével:
a videó a hirdetés után indul

Belső

Belsőépítészete első blikkre vagány, ízléses, aztán közelebbről szemlélve már nagyon műanyagnak tűnik. Pedig a felhasznált anyagok egész tisztességesek, akadnak pihe-puha plasztikok és a kivitelezés is jónak tűnik. A kormány ebben a puccos Limited kivitelben tele van gombokkal – sőt, van hátul is – műszerfala pedig átlagos, két műszeres. Egész addig, amíg rá ne adjuk a gyújtást, és fel nem tűnik a kerek műszeregységek közé telepített sokfunkciós színes TFT monitor is. 

Adatlap

Jeep Renegade 2,0 Limited 4×4

Alaposan kilóg az átlagos SUV mezőnyből
Motor 1956 cm3, Dízel, S4
Teljesítmény 140 LE
Nyomaték 350 NM
Gyorsulás (0-100 km/h) 9,5 sec
Végsebesség 182 km/h
Fogyasztás (vegyes) 5,1 l / 100 km

Emellett a középkonzolra is jutott egy nagyobb, kissé lomha működésű kistévé. A kocka kasztni a nagy, szintén szögletes tükrökből könnyedén áttekinthető, a vezető orra előtt végtelen síkságként terül el a hatalmas motorháztető, ami a meredek, elérhetetlen távolságra lévő szélvédővel közösen jóval nagyobbnak láttatja bentről az autót, amint amekkora valójában. A bombabiztos érzésre még a vastag, A-oszlop is rájátszik, de szélességben a C-oszlop viszi a prímet, amelyet csak lőrésnyi üvegfelület tör meg. 

A praktikus kockaformának köszönhetően a Renegade egész tágas, még a második sorban is, és az átlagnál magasabbra nyúlt embereknek is. Az utastér bőséges helykínálatához képest egész szerény a csomagtér befogadóképessége, pontosan 351 liter. 
Ez két emeleten osztható el, de a mélyben nincs pótkerék, csak a defektjavító boszorkánykonyha, ami egy terepjárónál nem igazán praktikus. Jó hír, hogy felárért kérhető bele pótkerék is. 

Biztonság

Manapság már kifejezetten ciki, ha egy autó nem kapja meg a törésteszten az öt csillagot. A Jeep Renegade is simán hozta a maximumot, frontális ütközésnél, oldalütközésnél is jól védi a bennülőket, és még az oszlopnak csapódott Renegade is megfelelő védelmet nyújt, ez 87 százalékos (33 pontos) eredményhez volt elég. Gyerekvédelme 85 százalékos (42 pontos) gyalogosvédelme 65 százalékos (24 pontos), míg a biztonsági felszerelések további 10 pontot hoztak az EuroNCAP tesztjén. A részletes teszteredmények itt olvashatóak.
Az utas majrévasa egész masszív

Az utas majrévasa egész masszív

Milyen vezetni?

140 lóerős dízelmotorral a Jeep Renegade fürge jószágnak tűnik – persze a 9 másodperces gyorsulási adattal egyáltalán nem az -, és nem is túl hangos. Egészen autópályás tempóig, ahol előjönnek a téglarakás-forma hátrányai. A szélzaj megjelenése mellett még egy bosszantó dolog történik, a normális menetben igen barátságos, 6 liter körüli fogyasztás gyorsan felszökik 8 liter fölé. De ne legyünk igazságtalanok, ez sem annyira rossz érték, egy összkerekes terepjárószerű, nem igazán áramvonalas autótól. 
A dízelmotor nem húz egyenletesen, alacsony fordulaton kéreti magát, de 1700-1800 körül már szinte az összes nyomaték előkerül. A váltó pontos, jól kezelhető, egyedül a gigászi, fémszerű, masszív váltógomb érintése nem az igazi téli körülmények között. De örülhetünk, hogy nem fémből van, mert akkor menthetetlenül belefagyna a tenyérbe.

Pöti málőr

Reggel gyorsan bepakoltunk az autóba és elugrottunk tankolni. Már elsőre, a kegyetlen osztrák -4 fokban is csak nehezen indult be a kocsi,  de végül csak elautóztunk a legközelebbi kútig, miközben rendszertelenül fel felvillant a töltésjelző kontroll lámpa. A 10 kilométeres autózás – országút – és tankolás után a kútoszlop mellől már nem mehettünk sehova, a Renegade nem indult be. 
Nyomokban terepjárót tartalmazhat: Jeep Renegade 11
Jöttek a szokásos kőrök, de az assistance egy hatalmas dugó miatt csak sokára ért  volna ki, így az autót otthagytuk a kúton. Persze közben megpróbáltuk bebikázni, de a vékonyka kábel miatt nem igazán jött össze, még egy segítőkész osztrák Jeep tulajdonos közreműködésével sem. Meg igazából a töltésjelző lámpa miatt mi úgyis komolyabb bajt sejtettünk a dolog mögött.
Pár nap múlva itthon kaptuk a telefont, hogy a jobboldali ajtóban lévő kapcsoló hibája okozta az akksimerülést, hiszen egész éjjel nem kapcsolódott le benne a világítás.
A két hagyományos, mutatós óra közé nagy, folyadékkristályos képernyő költözött be

A két hagyományos, mutatós óra közé nagy, folyadékkristályos képernyő költözött be

Ha már fázunk benne, akkor jól jön a fűthető volán – úri huncutságnak tűnik, de a fagyban tényleg roppant civilizált dolog egy langymeleg kormány – illetve a bőrülésekhez kihagyhatatlan ülésfűtés is. Külsejével ellentétben a futóműve már kevésbé terepjárós, inkább határozott, egyáltalán nem imbolygós, lágyan hullámzó vele az autózás. Így kanyarokban is ügyesen viselkedik, nem kell tőle félni, hiába dől meg jobban, mint egy átlagautó.
A Jeep Renegade egyedi formájával, tágas utasterével, szokatlanul széles motor- és hajtáslánc kínálatával, illetve a márkanév által sugallt átlagnál jobb terepjáró képesség ígéretével egész vonzó egyede a kisméretű SUV piacnak. Kíváncsiak vagyunk, hogy lesz-e akkora sikere, mint Sergio Leone westernjeinek.
Hasonló méretű, 4×4-es dízel konkurensek:
Modell: Teljesítmény: (LE) Ár: (forint)
Škoda Yeti 2,0 CR TDI 4×4 Elegance 140 7 523 860
Opel Mokka 1.7 CDTI Enjoy AWD 130 6 400 000
Suzuki – SX4 S-Cross 1,6 DDiS AWD GLX 120 7 600 000
Jeep Renegade 2,0 4×4 Limited 140 8 110 000
Mellette – Ellene
  • Többféle motor, hajtáslánc választható
  • Jeep-es stílusjegyek
  • Tágas utastér
  • Rengeteg kemény műanyag a beltérben
  • Szerény méretű csomagtartó
  • Érzéketlen kormányzás
Szerinted menő (10) vagy inkább ciki (1) a pöttöm Jeep?
átlag
8.11
szavazat
106
Szerinted menő (10) vagy inkább ciki (1) a pöttöm Jeep?